A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán Viktort az "otthon védelme" alkotmánymódosításról is kérdezték, amit Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentett be - emeli ki a miniszterelnök interjúból az atv.hu.
A műsorvezető felvetésére, hogy az otthon védelme a devizahitelesek lakásának a megvédésére vonatkozik-e vajon, Orbán Viktor nemmel felelt, mondván, arra már megalkottak más törvényeket. Most az alkotmánymódosítással mint "generális elvet" akarják mondani, hogy ne lehessen zargatni otthon az embereket, mert mindenkinek szüksége van a nyugodt otthonra - mondta a miniszterelnök.
Utalt arra, hogy vele is előfordult már, hogy a háza előtt tüntetés volt. És lehet is tüntetni, de "egy rendes országban" a véleménynyilvánításnak megvan a maga helye.
Nem tartozik a szabadsághoz, hogy ne lehessen otthon tartózkodni nyugodtan, és ez nem csak a politikusokat érinti, hanem bárkit, a szomszédokat is - fogalmazott a miniszterelnök.
Csütörtökön (május 24.) Gulyás Gergely az Echo tv-ben azt mondta, az otthon védelme a gyülekezési törvényt is érinti. A módosítás praktikusan azt jelentené, hogy a kormány az alkotmány módosításával korlátozná a gyülekezési jogot, mert szerintük egy családi ház előtti tüntetés "a szomszéd, a hozzátartozó jogát sérti".
Képünk forrása: MTI fotó/Beliczay László
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak