A szakember szerint a drukk elkerüléséhez nem elegendő elolvasni a tananyagot, azt célszerű hangosan visszamondani, gyakorolni is.
A vizsga miatt fellépő szorongás kezelése függ a korai szocializációtól: ha a környezete ezt támogatja, akkor úgynevezett facilitáló, vagy serkentő szorongás alakulhat ki. Azonban egy túlféltő környezet folyamatosan gátolja a gyermek tapasztalatszerzését, ami kudarckerülő, esetleg kudarckereső viselkedéshez vezethet. Az utóbbi azt jelenti, hogy hajlamossá válhat túlzott célokat kitűzni maga elé - mondta az MTI beszámolója szerint Földi.
Kapcsolódó
Állítása szerint a teljesítményfokozók, mint kávé, energiaital, vagy nyugtató nem javasoltak vizsgázás előtt. (Vészterveket készítenek az egyetemek.)
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?