Az építőipari szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak mintegy 42 százalékánál van tartósan betöltetlen álláshely, ezekre általában hónapokig nem találnak szakembert.
Leginkább szakképzett fizikai munkásokból van hiány. Közülük ácsot és kőművest a legnehezebb találni, ez a probléma nagyjából minden tizenötödik cégnél jelentkezik. Villanyszerelő alkalmazása pedig körülbelül minden huszadik vállalkozásnak jelent kihívást a kamara közleménye szerint.
Kapcsolódó
Koji László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a közleményben kiemelte: a munkaerőhiány több ágazatban is általános probléma, ám az építőiparban már olyan mértékű, hogy a piacon a jelenlegi kapacitásigények mellett további 100 ezer embert is tudnának alkalmazni - írja az MTI.
Felerősödött a keletről nyugatra irányuló munkaerő-áramlás, így már egy nemzetközi méretű munkaerőpiacon kell versenyezni, a cégeknek a szakmunkások bérének emelésével is számolniuk kell - mutatott rá a BKIK alelnöke.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön