Nem áll meg a több éve tartó kormányzati bürokráciacsökkentési gépezet azután, hogy már két lépcsőben - 2016. és 2017. január 1-én - is több eljárást megszüntettek vagy egyszerűsítettek: további intézkedéseket tervez a kormány. A tervek szerint jelentősen csökken majd a kötelező hatósági ellenőrzések száma és gyakorisága, más ügytípusoknál bejelentési kötelezettség válthatja fel az engedélyezési eljárást - tudta meg a lap.
Nagymértékben csökkentenék a személyes ügyintézési kötelezettséggel járó eljárások számát, nagyobb teret engedve az elektronikus ügyintézésnek. Ahol pedig ezek nem lehetségesek, ott a belső intézkedéseket gyorsítanánk, úgy hogy az egyes hatóságok közvetlen hozzáférést kapnának olyan állami nyilvántartásokhoz, adatbázisokhoz, amelyekre egy-egy adott eljárásban szükségük van.
Ez főként a a fővárosi és megyei kormányhivatalok belső szerkezetének átalakításával járhat. A lap szerint hétszáz ügytípus átalakítását tervezik.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el