Folytatódott a gázárak emelkedése augusztusban, a hónap folyamán megawattóránként 7 eurós növekedés volt a spot piacokon; tavaly júniushoz viszonyítva ötszörösére nőttek az árak - derül ki a MEKH augusztusi földgáz piacmonitoring jelentéséből.
A hivatal tájékoztatás szerint az áremelkedést továbbra is a globálisan szűkös kínálat okozza, míg a kereslet változatlanul nő. Ázsia továbbra is felvásárolja az elérhető LNG (cseppfolyósított földgáz) forrásokat, ami miatt Európába az előző évi LNG-mennyiség 75 százaléka érkezik. Az alacsony LNG források, valamint az alacsony intenzitású vezetékes szállítások miatt az európai földgáztárolók feltöltése késett, különösen Németországban és Hollandiában.
Kapcsolódó
Augusztusban a magyar piacon tovább folytatódott betárolás, az egy évvel ezelőtti készletszint 1 százalékkal nőtt. Az extra betárolás forrása az Ukrajna és kisebb mértékben Románia felől érkező import volt. Bár a hazai piac jellemzően olcsóbb volt, mint az osztrák, Ausztria felől mégis importált Magyarország, miközben Szlovákia felé a kiszállítás volt a jellemző.
A MEKH kiemelte, hogy az LNG-terminál átadása óta erősödik a horvát és a magyar piac integrációja, amit jól mutat, hogy a rendszeres tranzitszállítások megszűnése ellenére egyre nagyobb a kétirányú kereskedelmi áramlás a két piac között.
Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett áram és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben - olvasható az energiahivatal közleményében.
A Brüsszelben, egy konferencián részt vevő Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szintén ezt közölte magyar újságírókkal. Mint mondta: a gázárak a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára Magyarországon, a fölgázellátás biztonságát szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, valamint a frissen megkötött, hosszútávú gázszerződés. Steiner azt is közölte, hogy a magyarországi gáztározók töltöttségi szintje 86 százalékos, ami jóval az európai átlag feletti. A négymilliárd köbméteres kereskedelmi, illetve 1,45 milliárd köbméteres stratégia készlet, amivel jelenleg Magyarország rendelkezik, a teljes gazdaság 109 napos szükségleteinek ellátására elegendő - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Újabb megyében pusztít a kor, a szomszédban már rendkívüli állapotot hirdettek

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója
