Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban.
Az első fél évben 5,6 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint az előző év azonos időszakában.
Az előző havihoz képest kisebb növekedés a járműgyártás ingadozásával függhet össze, a többi feldolgozóipari ágazatot növekedés jellemezte júniusban. Továbbra is az emelkedés meghatározó az ipari kibocsátásban, a második negyedévben is folytatódott a bővülés az első negyedévi 7,8 százalék után - mondta Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese.
Tavaly mindössze 0,9 százalékos volt az ipari termelés növekedési üteme a 2015-ös 7,4 százalékot követően.
Az ipari termelés volumene májusban 8,8 százalékkal nőtt, áprilisban pedig 3 százalékkal csökkent a márciusi 13,4 százalékos éves növekedés után. Januárban és februárban is bővülést mért a KSH, az év első hónapjában 6,9 százalékkal, ezt követően pedig 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás.
A munkanappal kiigazított adatok alapján a termelés növekedése az egy évvel korábbihoz képest májusban 6,2 százalékos, áprilisban 2,5 százalékos, márciusban 10 százalékos, februárban 7,1 százalékos, januárban pedig 1,9 százalékos volt.
Az ipari termelés júniusi részletes adatait augusztus 11-én közli második becslése alapján a KSH.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják