Eszerint 2016-ban a magyar cigarettapiacnak kevesebb mint öt százalékát adta csempészett vagy hamisított áru, miközben az európai átlagos arány kilenc százalék volt.
Idén is jócskán adott munkát az illegális dohánypiac a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak. A pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók hét hónap leforgása alatt több mint 21 millió szál cigarettát foglaltak le, emellé 7,5 tonna dohány is társult. A jogsértő tételek együttes értéke túllépte az 1,1 milliárd forintot.
Kapcsolódó
A csempészek mostanában is előszeretettel alkalmazzák a régi megoldásokat - mondta Leopold Róbert, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak. Példaként egy közelmúltbeli röszkei ellenőrzést említett meg. A pénzügyőrök egy Macedóniából Svájcba tartó teherkocsinál vizsgálódtak, a jármű az okmányok szerint ülőgarnitúrát szállított. A NAV-osok a rakomány röntgenvizsgálata mellett döntöttek, a felvételeken pedig az látszott, hogy a raktérben eltérő sűrűségű anyagok hevernek. A tételes vizsgálatnál kétezer doboz adózatlan cigaretta került elő. Az autók átalakítása, a járművek különféle üregeinek teletömése sem ment ki a divatból.
A Project SUN elnevezésű összegzést - amelyről részleteiben a Tobacco magazin számolt be - a KPMG készítette, felmérve az európai feketepiacot. A tanulmány szerint az illegális cigaretták aránya a teljes fogyasztás kilenc százaléka volt tavaly Európában, ami 48,3 milliárd szálat jelentett. A kutatás szerint Magyarországon a fogyasztás 4,3 százalékát adta hamis vagy csempészett áru, ilyen alacsony arányt pedig a korábbi öt esztendőben nem jegyeztek fel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra