A jövőben 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megépíthetőek egyszerű bejelentéssel - az erről szóló jogszabály-módosítást még februárban terjesztette be Lázár János miniszter, a Magyar Közlönyben pedig most jelent meg a szabályozás. Egészen pontosan csütörtökön este 8-kor már életbe lépett.
Bővítés, építés
Kapcsolódó
A gyakorlatban a módosítás azt jelenti, hogy akik saját lakhatásuk megoldása érdekében építkeznek, azok mostantól 300 négyzetméternél nagyobb ház építésében is gondolkodhatnak. (300 négyzetméterig eddig is az egyszerű eljárás volt érvényben.)
Az új rendelkezés bevezetését a kormány azzal indokolta, hogy a lépéssel a bővítés területén érhető el jelentősebb eredmény. A korábbi szabály szerint ugyanis egy 300 négyzetméter feletti lakóházban, ahol jellemzően több lakás van, nem végezhető bővítés egyszerű bejelentéssel akkor sem, ha az adott magánszemély tulajdonában lévő lakás 300 négyzetméter alatt van. Az új rendelkezésekkel ez megváltozik, így megnyílik az út az ilyen lakások egyszerű bejelentéssel történő bővítésére is.
Hízik a piac
Az építkezési szabályok enyhítése egy felszálló ágban lévő piacnak adhat további muníciót. A lakáspiaci élénküléssel összhangban ugyanis a családiház-építések felpörögtek a múlt évben. A KSH-adatok szerint tavaly összesen 4721 új családi ház épült, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt.
Budapesten jóval nagyobb volt a növekedés, a fővárosban ugyanis 622 új családi ház jött létre, ez 23 százalékos növekedésnek felel meg. A megyei jogú városokban és a községekben 3-3 százalékkal épült több új családi ház, a vidéki városokban pedig a budapestihez hasonló, 22 százalékos volt a többlet az előző évhez képest.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye