Az Országgyűlés kedden 110 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását. A jogszabály szerint az egyszerű bejelentés akkor lehetséges 300 négyzetmétert meghaladó épület esetén, ha az építkezést saját lakhatás biztosítása céljából végzik és az így elkészült új lakóépületben egy lakás van - írja az MTI.
Bizottsági kezdeményezésre került bele a törvénybe, hogy a megépültét követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni. Bővültek az egyszerű bejelentésnél a jogszerűtlen építkezés esetei, így annak fog számítani az, ha valaki a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépület nem saját lakhatása biztosítására építi, bővíti.
A jogszabály szerint az építésfelügyeleti hatóság által folytatott jókarbantartási eljárás - már a folyamatban lévő eljárásokat is ideértve -, átkerül a járási hivatalok építésügyi hatóságához.
Kikerült a törvényből az igazgatási díjak mértékét tartalmazó melléklet, ezt a díjat akkor kell fizetni, amikor az egyszerű bejelentéssel megépített lakóépület meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiadják. A díj mértékét miniszteri rendelet fogja szabályozni.
A törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, az azt megelőzően indult építésügyi engedélyezési eljárásokra nem vonatkozik.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak