Nem terveztünk létszámleépítést. Kész helyzet elé állítottak minket - mondta Sonkoly Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (ELTE BTK) dékánja egy csütörtök délutáni egyetemi fórumon a lap szerint. Az egyetem két karának - a másik a Természettudományi Kar (TTK) - is 250-250 millió forintos megtakarítást kell eszközölni.
A BTK-n a már korábban elért nyugdíjkorhatárra tekintettel 23 fő, a létszámcsökkentés keretében pedig 11 fő (oktatók és oktatástámogatók) jogviszonya szűnik meg. A TTK-n nyugdíjazással 20 fő, létszámcsökkentés keretében pedig további 10 fő munkaviszonya szűnik meg. Tehát összesen 64 dolgozót küldenek el. Az intézmény szenátusa azért írta elő az elbocsátásokat, mert a két kar milliárdos nagyságrendű belső hiányt halmozott fel.
Sonkoly a lap szerint azt mondta, hogy a mostani még egy kompromisszumos megoldás: októberben még 450 millió forintos lefaragást vártak el, de az lényegében a kar megszünését jelentette volna. A végkielégítésekre 250 millió forintot kaptak az államtól. Az elbocsátások alapja egy féléve bevezetett értékelési rendszer volt, amelyet például Máté András, a BTK docense kifogásol is. Szerinte akkor működött volna ez helyesen, ha a gyengébb tudományos teljesítményű oktatókat korábban figyelmeztették volna.
A megmaradt oktatók arról beszélnek, hogy most talán működőképes marad a két kar, de az Oktatói Hálózat szerint helyrehozhatatlan károkat idéztek elő a lépéssel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint