„A fővárosi önkormányzat egyelőre nem adta be a keresetlevelet a szolidaritási hozzájárulás miatt indítandó közigazgatási perhez. A jogászcsapatunk még dolgozik a pertaktikán” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
Karácsony Gergely korábban arról beszélt, hogy Budapestnek gyakorlatilag nincsen pénzügyi megtakarítása, és rendkívül felháborítónak tartja azt, hogy a magyar kormány politikai döntései elvonták a város pénzügyi tartalékait.
A fővárosi közgyűlés áprilisban fogadta el a városvezetés túlélőprogramját, amelyben többek között a költségvetési helyzet stabilizálását célozták meg, miután számításaik szerint augusztusra 76 milliárd forintos hiánya lesz a fővárosnak – írja az Index. A városvezetés kifejtette, az iparűzési adó elvonása és a szolidaritási hozzájárulás 148 milliárd forint direkt kormányzati elvonást jelentett Budapestnek. A főpolgármester arról is beszélt, Budapest a központi költségvetés nettó befizetője lett.
Budapest április végéig 17,9 milliárd forinttal többet fizetett be, mint amennyit az állami költségvetésből normatívaként kapott. A városnak jelenleg még van a számláján némi pénz, de várhatóan május végére már a hitelkeretéből működik
– mondta Kiss Ambrus a város pénzügyi helyzetéről.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint