A tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad. Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig minimálisra csökkent az üzemi konyhák, menzák és szállodák vásárlási igénye - idézi az MTI a szakembert.
Túlkínálat nincs, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon. A húsvét előtti időszakban történik az éves tojáseladás 10 százaléka, amely számszerűsítve 270 millió tojást jelent.
A tojászövetség elnöke a Magyarországon pár hete újból megjelent madárinfluenzával kapcsolatban azt mondta, a tojásellátás csökkenésétől nem kell tartani, mivel a magyarországi tojóállomány nagy részét zárt helyeken tartják. A tojás ára a pánikvásárlás mellett is talán 2-3 forintot emelkedtek az utóbbi hetekben.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég