Januártól az Országos Mentőszolgálat dolgozói az ágazati béremeléseken felül újabb, 10 százalékos béremelésben részesülnek, ami a kivonuló állomány mellett az adminisztratív, illetve fizikai munkát végző dolgozókra is kiterjed - írja az Emmi.
A közlemény szerint többlépcsős béremelés zajlik az Országos Mentőszolgálatnál. A 2016-os átlagos 26,5 százalékos béremelkedés után 2017 novemberétől 12 százalékkal nőtt a mentők alapbére, a novemberi béremelés a mentőgépkocsi-vezetőket, a mentőápolókat, a mentőtiszteket és a mentésirányítókat is érintette. Az orvosok bruttó 50 ezer forintos, a szakorvosok bruttó 100 ezer forintos emelésben részesültek.
Alapbéremelés történt, tehát a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket - hangsúlyozza a közlemény.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat