A lapnak Kéri Ádám, a Liga Szakszervezetek jogi szakértője elmondta: míg 2008-ban még 35 ezer körüli volt az ellenőrzött munkáltatók száma, addig 2014-ben már kevesebb mint 17 ezer vizsgálatot hajtottak végre az országban, és 2015 első negyedévének adatai szerint az ellenőrzések száma mintegy 700-zal kevesebb 2014 azonos időszakához képest.
A munkabalesetek száma - és a halálos balesetek száma is - évek óta emelkedik: a friss adatok szerint amíg 2012-ben 17 ezer munkabaleset történt, addig ez a szám most megközelíti a 20 ezret - közölte Kéri Ádám.
A munkaügyi és a munkavédelmi hatóság feladatainak ellátását jelentősen nehezíti, hogy a szervezetrendszert folyamatosan átalakítják, a finanszírozás pedig évről évre csökken - olvasható a Magyar Nemzetben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt