A fejlesztési tárca arról is nyilatkozott, hogy nem tett le a beruházás megvalósításáról, módosított műszaki tartalommal keresi hozzá a forrásokat. Álláspontja szerint a város tehermentesítését nagyban segítheti a megyei matricák bevezetése. Egy Somogy megyei matricával ugyanis mindössze 5 ezer forintért járható be egész évben az M7 szinte teljes dél-balatoni szakasza. Az átmenő forgalom jelentős része így a sztrádán kerülheti el a Balaton-parti településeket.
A tehermentesítő út első szakaszát 430 méter hosszan tervezték megépíteni a 65. számú főút és a Kele utca között, kerékpár- és gyalogúttal együtt, a Sió-csatorna feletti részt egy acél szerkezetű híddal megoldva. A közbeszerzési eljárást a Közgép Zrt. nyerte el tavaly 1,9 milliárd forintos ajánlatával, de az őszre ígért beruházás-kezdés elmaradt.
Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője (korábban útügyi biztosa) az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a helyi lakosok több esetben is aggályaikat fejezték ki a siófoki önkormányzat által elfogadott nyomvonallal szemben, sőt aláírásgyűjtéssel is tiltakoztak ellene. Problémaként merült fel az is, hogy a tervekben szereplő műszaki tartalom rendkívül megdrágította az építkezést, így a kivitelezés forráshiány miatt nem indulhatott el.
A politikus hangsúlyozta: az NFM továbbra is kitart a Siófok számára igen fontos tehermentesítő út megvalósítása mellett, de lehetőség szerint egy költséghatékonyabb műszaki tartalommal. "Egy új tervezési folyamat elindításával a jelenlegi képviselő-testületnek arra is lehetősége nyílik, hogy a környékben élő lakosok jogos észrevételeit figyelembe véve, új nyomvonalat jelöljön ki" - fogalmazott.
A város hosszú évek óta küzd a déli elkerülő út megépítéséért, amely tehermentesítő szerepe különösen nyáron lenne fontos, továbbá Siófok déli városrésze és a Kilitiben található bevásárlóközpontok közvetlen összeköttetése is megteremtődne.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított