Egyelőre rendkívül kevés a számlaalapú kifizetés Magyarország irányába és inkább az uniós előlegekből "élünk", illetve az is kiderült, hogy 190 milliárd forinti aszfaltügyi kifizetésre várunk. Az idei első féléves brüsszeli folyósítás olyannyira kevés volt, hogy nyolc éve nem volt erre példa - ez pedig az MNB által ma közzétett fizetési mérleg statisztikákból derült ki - olvasható a Portfolio.hu-n.
Itthon már 511 milliárd forintnyi uniós kifizetés történt a 2014-2020-as ciklus terhére, ez úgy történt meg, hogy emögött 435 milliárd forintnyi brüsszeli folyósítás áll (1,4 milliárd euró, amelynek 99 százaléka uniós előleg). Ebből valójában csak 196 milliárd forintnyi tétel (632,3 millió euró) tartozik a 2014-2020-as ciklushoz.
Az 511 milliárdos magyar kifizetés és a 435 milliárdos brüsszeli folyósítás közötti különbség a pénzforgalmi államháztartási hiányt növeli egyelőre. Ez a rés attól függően nőhet, illetve szűkülhet, hogy itthon milyen ütemben sikerül felpörgetni év végéig a kifizetéseket (a hivatalos cél továbbra is 2048 milliárd forint), illetve mennyi pénzt tudunk elhozni a közös brüsszeli kasszából - minderről bővebben a Portfolio.hu-n olvashatnak
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap