A közlemény szerint a GYEMSZI a fenntartói feladatai mellett kiemelten fontosnak tartja a minőségi betegellátást. Mint írják, akkor lehet újraépíteni az egészségügyi ellátás minőségügyi rendszerét, ha sikerül megváltoztatni a szemléletet: ha nemcsak a vezetők és az egészségügyben dolgozók, hanem a lakosság is megérti a lényeget, és együttműködő partnernek látják egymást.
A minőségértékelést végző szak-főorvosi és szakterületi vezetői hálózat kialakításával az egészségügyi szolgáltatók "hatósági tehertől" mentes, partnerségen alapuló minőségügyi támogatást és a munkájukra vonatkozó visszajelzést kaphatnak.
A minőségügyi szak-főorvos, illetve szakterületi vezető, együttműködve a szakterülete szerint illetékes szakmai kollégiumi tagozattal képviseli és közvetíti szakterületén a minőségügyi alapelveket és követelményeket, részt vesz a szakmai irányelvek előkészítésében és fejlesztésben, valamint kockázatelemzési tevékenységet végez. Emellett közreműködik a betegbiztonsági, illetve egészségügyi ellátási problémák kivizsgálásában és jelzi az ellátás szakmai minőségét és a betegbiztonságot érintő problémákat, a rendszerszintű beavatkozást igénylő ügyeket. Mindezen túl közreműködik a minőségügyi célú adatgyűjtésekben, klinikai auditokban és helyszíni minőségügyi - értékelésekben.
A minőségértékelési rendszer állandó megbízású minőségügyi szak-főorvosokból, illetve szakterületi vezetőkből jön létre, minden szakterületen, földrajzi felosztás nélkül. Az állandó státusú szak-főorvosokat, szakterületi vezetőket pályázattal választják ki, a kiírás a GYEMSZ honlapján elérhető.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot