A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. június 1-jén kezdeményezte, hogy az április elején módosított hulladékgazdálkodási törvényben meghatározott maximált mértékig, vagyis 2,8 százalékkal emeljék a hulladékkezelési díjat - jelentette az Inforádió.
A társaság arra hivatkozott, hogy a költségvetésben mintegy 560 millió forinttal kevesebb forrás jutott a köztisztasági feladatokra, és a keretből további 10 százalékot zároltak. A változtatás egy négytagú családnál, családi házas övezetben, egy 110 literes edény heti egyszeri ürítése esetén havi 70 forint többletkiadást jelent.
Amint arról beszámoltunk, a közgyűlés a mai ülésen a tervekkel ellentétben nem tárgyal a taxisrendelet-javaslatról és elhalasztották a döntést a Budapest név használatáról is.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat