Rekordmagas a repce ára, ami miatt több más termékkel együtt várhatóan drágább lesz az étolaj, a margarin és a bioüzemanyag is - írja a Népszava. A rendkívüli áremelkedés fő oka, hogy Kína felvásárolta az ukrán repcét és az abból készült termékeket is, így nem jutott az európai piacra - mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
Ez először tavaly ősszel történt meg, azután jóval többet kellett fizetni az értékes ipari növényért. A tonnánkénti ár a korábbi 110-120 ezer helyett jelenleg 185-195 ezer forint között mozog. A nagy kereslet az unió behozatali lehetőségeit is korlátozza. A nyugat-európai tőzsdéken a repce tonnánkénti ára meghaladja az 520 eurót, és nem tudni, hol áll meg. Ez legfőképp az élelmiszeriparban érezteti hatását, de az építőiparban is drágábbak már a repceolajat tartalmazó festékek.
Kapcsolódó
Magyarországon is kevesebb a repce, ebben az évben körülbelül 700 ezer tonna termett itthon, ami 18 százalékkal elmarad a tavaly betakarított mennyiségtől - mondta Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. A gyengébb termés - ami a hűvös és csapadékos tavasz miatt a jónak számító 3-3,5 helyett csupán 2-2,5 tonna volt hektáronként - ugyanakkor szerinte nem elégséges indok a jelentős áremelkedésre. További ok, hogy a megugrott kereslet következtében a repce többségében külföldre - leginkább németországi feldolgozóüzemekbe - kerül, ahová folyamatosan viszik az előre lekötött szállítmányokat
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak