A procedúrában a Kúria arra keres választ: érvényes devizaalapú kölcsönszerződésnek számít-e az a megállapodás, amelyben a forintban folyósítandó kölcsön összege forintban van megjelölve, a devizaösszeget pedig a szerződéskötést követően elkészített külön dokumentum - például a folyósítási értesítő vagy a törlesztési terv - tartalmazza? Döntését a jogegységi tanács várhatóan egy hónapon belül hozza meg. A kérdésről menet közben a legfőbb ügyész is kifejtheti álláspontját - olvasható a lapban.
A Kúria már hozott jogegységi döntést a devizahitelekkel kapcsolatban. A 2013 végén közzétett határozat rögzíti, hogy az ilyen kölcsönszerződés az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt önmagában nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, emellett nem tekinthető uzsoramegállapodásnak és nem színlelt kontraktus. A két és fél évvel ezelőtti döntés további lényeges megállapítása, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések olyan megállapodások, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamattal devizában adósodott el, ebből következően neki kell viselnie az árfolyamváltozás hatásait. Azóta a bírói gyakorlatban ismét megfogalmazódtak olyan kérdések, amelyek értelmezést, vizsgálatot tehetnek indokolttá.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot