Idén januárban 7302 gyermek született, ami 9,8 százalékkal, 793 újszülöttel kevesebb, mint 2020 első hónapjában. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,47 volt az előző év azonos időszakára számított 1,61-hoz képest.
Januárban 12 916 fő vesztette életét, ami 9,6 százalékkal, 1136 fővel több az egy évvel korábbinál. A nagyobb mértékű növekedés hátterében az állhat, hogy a Covid-19 okozta elhalálozások mellett a korábbi évekhez képest tavaly januárban alacsonyabb szinten tetőződött az influenzajárvány - írja a KSH.
A halálozások száma emelkedett, miközben a születéseké csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 52 százalékkal nőtt, és a 2020. januári 3685-tel szemben 2021 első hónapjában 5614 fő volt.
Kismértékben csökkent a házasságkötések száma, 2780 pár lépett frigyre, ami 2,9 százalékkal, 83-mal kevesebb a 2020 januárinál.
Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,4 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. januári 4,5-ről 2021. januárban 6,8 ezrelékre nőtt.
2021 januárjában ezer élveszületésre 2,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos havi értéknél.
A házasságkötési arányszám 3,4 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal kevesebb, mint egy éve.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el