A forgalom alakulását befolyásolhatta, hogy 2017 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban. 2017-ben a kivitel euróban számított értéke 8,4, a behozatalé 11 százalékkal bővült, a külkereskedelmi többlet 8,2 milliárd euró volt.
2017. decemberében a kivitel értéke 7,5 milliárd eurót (2337 milliárd forintot), a behozatalé 7,0 milliárd eurót (2180 milliárd forintot) tett ki. A külkereskedelmi többlet 502 millió euró (157 milliárd forint) volt.
A kivitel 77, a behozatal 76 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
Decemberben az egy évvel korábbihoz képest az export és az import euróban számított értéke azonos mértékben, 2,5 százalékkal nőtt.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?