Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, mely talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet - legalábbis nekünk Csongrád megyeieknek -, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz - mondta a kormánymegbízott sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja - hangsúlyozta Juhász Tünde.
Még 2018-ban Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter tervei között szerepelt, hogy Nógrád megye is nevet változtatna Nógrád-Hontra, de végül a helyi megyei önkormányzat ellenállásán az elképzelés elbukott.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni