Múlt pénteken a központi költségvetés adóssága az előzetes adatok alapján 24 410,7 milliárd forintot tett ki, ami 2412,1 milliárd forintos növekedést jelent a 2013. év végi adóssághoz képest, viszont 269 milliárd forintos csökkenés az előző héthez mérten - közölte a legfrissebb adatokat az ÁKK Zrt.
Az MNB épp a múlt héten közölte a teljes államadósság mutatót, eszerint június végén az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága a GDP 85,1 százaléka, vagyis 25 432 milliárd forint. Ugyanekkor (június 27-én) a központi költségvetés bruttó adóssága 24 699,3 milliárd forint, a GDP 82,6 százaléka - vagyis a kettő közötti rés, az önkormányzatok megmaradt konszolidáció utáni és elkülönített állami alapok adóssága 732,7 milliárd forint, a GDP 2,4 százaléka.
A központi költségvetés adóssága július elején jutott csúcsra, akkor az ÁKK adatai szerint 83,1 százalékon állt - azóta több lépésben csökkent. A tervek és a kormányzati ígéretek szerint az év végére az államadósság szintjét a GDP 79,4 százaléka alá csökkentik - ez a jelenlegi szinthez képest mintegy öt százalékpontos, kb. 1500 milliárd forintos lefaragást jelentene. Novemberben törleszti az ÁKK a 2008-as EU/IMF hitel csomag utolsó előtti, kétmilliárd eurós részletét az Európai Bizottság felé, ami 600 milliárd forintos csökkenést jelenthet az államadósságban, ugyanakkor a forintkibocsátások szeptember-november közötti három hónapban nettó 304,2 milliárddal növelik az adósságot.
Az ÁKK csodafegyvere az önkormányzatoktól átvett összesen 1200 milliárd forintra rúgó adósság előtörlesztése lehet - amit az meg is kezdett az adósságkezelő. Az elmúlt hetek adósságcsökkenése mögött is ezen hitelek visszafizetése lehet: az ÁKK korábban hivatalosan is bejelentette, hogy az önkormányzatoktól idén átvett 407 milliárd forintot is elkezdik előtörleszteni, ezzel párhuzamosan folyik a korábbi évek konszolidációja során átvett adósságok/hitelek visszafizetése is. Ezzel a következő hetekben tovább csökkenhet a központi költségvetés adóssága.

Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat