A napilapnak Molnár Zsolt azt mondta: aggályosnak tartja, hogy a hatóságok hosszú ideig hallgattak és "finoman szólva is felszínesen tájékoztatták a közvéleményt". Szavai szerint a hatóságok először csak annyit közöltek: "átvizsgáltak egy buszt", mindeközben a járatot üzemeltető cég illetékese tényként közölte a cseh sajtóval, hogy "egy cseh vagy szlovák férfi csőbombát helyezett el a buszon".
A szocialista politikus szerint a hatóságoktól elvárható, hogy a szakbizottságot teljes körűen, a lakosságot pedig a szükséges mértékig tájékoztassák a veszély nagyságáról. Molnár Zsolt szerint az állampolgárokat arról is tájékoztatni kellene, hogy mi a teendő akkor, ha valamilyen furcsa szagú, állagú vagy egyszerűen csak gazdátlan csomagot találnak egy buszon, vonaton, vagy bárhol közterületen - olvasható a Népszabadságban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni