A STEM közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, amelyet a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió hozott nyilvánosságra vasárnap, Petr Pavelre tervez szavazni a megkérdezettek 57,6 százaléka, míg Andrej Babist 34,1 százalék választja jelenleg. A választási részvétel 68 százalékos lenne a STEM szerint, ami lényegében megfelel a január 13-án és 14-én lezajlott első forduló részvételi arányának.
A közszolgálati Cseh Televízió számára a Data Collect és a Kantar CZ ügynökségek közösen készítettek felmérést, amely szerint Petr Pavelre a január 27-én és 28-án sorra kerülő második fordulóban a megkérdezettek 53 százaléka szavazna, míg Andrej Babisra 36 százalék. A választási részvétel azonban nagyon magas, 82 százalékos lenne.
A STEM felmérése azt is megmutatta, hogy a szavazók mintegy 55 százaléka tekinthető csak biztos szavazónak, 29 százalékuk még bizonytalan, míg 16 százalék nem kíván urnákhoz járulni a második körben.
A már biztos szavazók körében Petr Pavel támogatottsága 57 százalékos, míg Andrej Babisé 43 százalékos
– mutatott rá elemzésében az ügynökség.
Petr Pavel az első fordulóban 35,4 százaléknyi, míg Andrej Babis 34,99 százaléknyi szavazatot kapott.
Vasárnap mindkét államfőjelölt, illetve Milos Zeman jelenlegi elnök is részt vett a prágai Szent Vitus-székesegyházban a Csehországért megtartott misén, amelyet Jan Graubner bíboros, a cseh katolikus egyház feje celebrált. A prágai bíboros prédikációjában a tisztességes párharc szükségességét hangsúlyozta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)