A kormány szerdai ülésén döntött a Nemzeti Eszközkezelőről - jelentette be Gíró-Szász András, kormányszóvivő a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A jövőben a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) kivásárolja az eladósodott devizahitelesek lakásait, így az állami tulajdonba kerül, az eredeti tulajdonos pedig bérlőként használhatja.
A NET szolgáltatásait a hiteladós, vagy vele egy háztartásban élő házas és élettárs veheti igénybe, abban az esetben, ha két gyermeket nevelnek. Ennek feltétele, hogy a jelzálogot 2010 előtt jegyezték be, a forgalmi érték nem volt magasabb a városokban 15 millió forintnál - kistelepüléseken 10 millió forintnál. Az is feltétel, hogy a tartózás tartósan késedelemben legyen - vagyis 180 napon túl nem fizették.
Az állam 35-55 százalékon vásárol
Az adósok a hitelfolyósító bankokon keresztül kezdeményezhetik a lakásuk kivásárlását. Az állam szerződéskötéskor a megállapított forgalmi érték 35-55 százalékán vásárolhatja ki az ingatlanokat - az ár a földrajzi elhelyezkedéstől függ - mondta a kormányszóvivő. A törvény szerint a hitel fennmaradó részét a bank elengedi a volt lakástulajdonosnak. Ha az egykori tulajdonos helyzete javul, akkor a korábban kivásárolt áron - a jegybanki alapkamattal - korrigálva visszavásárolhatja. A kormányszóvivő szerint nem számítanak "nyerészkedőkre", ugyanis a NET programjában csak szociálisan rászorultak vehetnek részt. A visszavásárlást a lakás "államosítását" követő 6-24 hónap között kezdeményezheti az adós.
Ötmilliárdos lesz a NET tőkéje
A NET 2 milliárd forintos tőkével kezdte meg működését - mondta Csillag Tamás, a Nemzeti Eszközkezelő vezérigazgatója. Jelenleg még az ügyviteli folyamatok kialakításán dolgozik a társaság. Az ügyfelek a személyre szóló tájékoztatást a bankfiókokban kapják meg, és az állami kivásárlást is ott kezdeményezhetik. A jövő évi költségvetésben további 3 milliárd forintnyi forrás áll a NET rendelkezésére, amit tőkeemelésre fordíthat.
A parlament várhatóan októberben fogadja el a NET-ről szóló törvényt, így az jövő januárban léphet életbe, ezt követően kezdeményezhetik az érintettek a lakásuk kivásárlását. A kormány továbbra is arra számít, hogy az eszközkezelő 5000 lakást vásárolhat ki.
Pénteken hozzák nyilvánosságra a 2012-es költségvetést
A jövő évi költségvetést tárgyalta a kormány, és rögzítette végső irányokat, ezeket pénteken hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor a szerdán nyilvánosságra hozott híreket nem kommentálta a szóvivő, csak annyit jegyzett meg, hogy nincs csúszásban a büdzsétervezet a kommunikációban sem, benyújtás után lesz tájékoztató. A kormány figyelembe vette a KT megjegyzéseit, de jelentősebb változásokon a múlt héten bejelentetthez képest nem változott a tervezett. Vagyis az 1,5 százalékos növekedésre és 4,2 százalékos inflációra épül. Gíró-Szász újfent megerősítette, hogy a kiadásokat 300 milliárd forinttal csökkentik, illetve 447 milliárd forinttal nőnek a bevételek idénhez képest - így 2011-hez képest 750 milliárd forintos megszorításon esik át a költségvetés.Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?