A balatonvilágosi képviselő-testület kedd reggeli, rendkívüli ülésén 4:1 arányban leszavazta a testület feloszlatásáról szóló kezdeményezést – értesült a Népszava.
Az indítványt, melyet a Club Aliga beépítése ellen küzdő civil szervezet, az Aligai Fürdőegyesület is támogatott, három képviselő nyújtotta be, szerintük a faluvezető és három képviselő az értékes ingatlan tulajdonosát képviselik, az ott élők helyett.
Indoklásukban megjegyezték, hogy a Club Aligával kapcsolatos építési engedélyek ügyében beérkezett iratokról Takács Károly polgármester nem tájékoztatta időben a képviselőket, nem hívott össze rendkívüli ülést, ahogyan a perbe lépési lehetőségről szóló bírósági végzéssel kapcsolatban sem,
a testület mindkét esetben ezért kifutott a döntési időből, ráadásul az ügyről a Club Aliga 50 szomszédos ingatlantulajdonosát sem értesítették, s ezzel a faluvezető törvénytelenséget követett el.
Bukovszki András képviselő, az AFE elnökhelyettese szerint ugyanígy jogellenes volt a rendkívüli ülés kedd reggelre összehívása, hiszen a szervezeti és működés szabályzat szerint a hivatalos időpont délután fél öt, ám a polgármester direkt úgy hívta össze a grémiumot, hogy a helyieknek és főleg a volt pártüdülő beépítése ellen tiltakozó nyaralótulajdonosok nem tudjanak megjelenni rajta.
Szégyellje magát!
– hangzott el többször is a gyér hallgatóság soraiból, de Takács polgármester "nem zavartatta magát", s közölte, az ülés időpontjának kijelölése az ő joga. Bukovszki viszont tiltakozásképpen előbb nem szavazta meg a napirendet, közölte, megtámadja a születendő döntést, majd elhagyta a helyszínt.
Két lehetőség van, pereskedünk, bemegyünk ajtóstól a házba, vagy megpróbálunk ezzel a befektetővel normálisan tárgyalni, a jelenlegi helyzetből a lehető legjobbat kihozni
– próbálta magyarázni a polgármesterrel tartók álláspontját az egyik, később a feloszlatás ellen voksoló képviselő.
A harag haragot szül, mondta, "ha magunkra haragítjuk, csak azt érjük el, hogy
a végén fizethetünk ötezer forintot egy rohadt belépőért. Az is előfordulhat, hogy a befektető megint továbbadja, az új pedig bezárja az egészet.
Ebben az országban jelenleg bármi megtörténhet, egy éjszaka alatt hoznak egy törvényt és ennyi - tette hozzá.
Némi meddő vita után aztán a testület név szerinti szavazással a feloszlatási kezdeményezés elutasítása mellett döntött. A lap tudósítása szerint akkor sem született volna más eredmény, ha az AF elnökhelyettese marad voksolni, hiszen a "lehetetlen időpont" miatt az egyik, a feloszlatást indítványozó képviselő munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ülésen, ahol eddig is rendre 4:3 arányban alulmaradtak a Club Aliga beépítése ellen küzdők.
Balatoni anzix: engedélyt kapott a Club Aliga kikötőépülete
A hatalmas tiltakozást kiváltó balatoni gigaberuházás elemei a közelmúltban többször is változtak. Legutóbb például a magas part tetejére tervezett luxushotel már nem szerepelt a beruházó elképzelései között. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!