A Honvédelmi Minisztérium közölte: a kerítésépítésre nem vesznek igénybe civil járműveket, védelmi helyzetben viszont igen, most csak összeírják a járműveket, hogy "egy esetleges katonai lépéseket követelő helyzetben minden lehetséges eszköz a lehető legrövidebb időn belül rendelkezésre álljon".
A tárca levélben értesítette a fuvarozókat, hogy ha szükségük lesz rá, akkor a törvény értelmében használni fogják a gépjárműveiket, pénzt pedig nem fizetnek értük - hangzott el az RTL Klub Híradójában. Az egyik fuvarozó a levél kézhezvételét követően felhívta a tárcát, ahol azt mondták neki, hogy a déli határszakasz építéséhez kellhet a négy teherautója.
A minisztérium Hadkiegészítő Parancsnokságától érkezett levélben a törvényre hivatkozva azt írják, most kijelölték a járműveket és ha szükséges, igénybe is veszik.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni