A Tatarstan légitársaság Boeing 737-400-as típusú, 150 férőhelyes repülőgéppel üzemelő járata kéthetente, eltérő napokon közlekedik majd a moszkvai Domogyedovo repülőtér és a debreceni repülőtér között. Az első gép augusztus 9-én, 10.30 órakor landol Debrecenben.
A járatot üzemeltető orosz cég a magyar termálvíz gyógyító hatására alapozva szervez utakat Hajdúszoboszlóra. A célközönséget elsősorban beteg gyerekek és az őket kísérő szülők jelentik, de pihenni, nyaralni vágyók is érkeznek majd - ismertette a részleteket az igazgató.
Meleghegyi Tamás József hozzátette: nem a moszkvai lesz az első járat, amely rendszeresen, a debreceni repülőtér szolgáltatásait igénybe véve szállít Hajdúszoboszlóra turistákat. A Germania légitársaság ugyanis április óta szintén kéthetente, csütörtökönként közlekedtet hasonló járatokat Berlin és Debrecen között.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val