A tárca közleményében visszautasította azokat a kijelentéseket és nyilatkozatokat is, amelyek a minisztérium vezetőinek szavahihetőségét kérdőjelezik meg.
Az Index "A mocskos, büdös IMF-re kennék a vasútbezárást" címmel közölt cikket szombaton egy videofelvételről, amely egy szakszervezeti-vasúti egyeztetésről készült. A videón, amelyet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tett közzé, a fejlesztési tárca képviselője azt állítja: vasúti vonalakat zárnak be a jövőben, csak megvárják, hogy ezt rá lehessen fogni a Nemzetközi Valutalapra.
A minisztérium közleménye szerint kizárólag magánvéleményt fogalmazott meg az a szakértő, aki a Vasúti Dolgozók Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Start Zrt. közötti egyeztetésen vett részt június 8-án. Az említett egyeztetésen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem volt jelen. Az ott elhangzottak stílusa és tartalma mind politikailag, mind szakmailag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, ezért attól teljes mértékben elhatárolódik a tárca - írta közleményében az NFM.
A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szakértőjének munkaviszonyát megszüntették, az intézet munkatársa megfigyelőként vett részt az egyeztetésen, és kizárólag a menetrend-szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben volt illetékes tájékoztatni a jelenlevőket, mandátuma csakis erre vonatkozott. Kijelentései nem felelnek meg a tárca szakmai és politikai álláspontjának - fogalmaz közleményében az NFM.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyúttal határozottan visszautasítja az érintett szakszervezet eljárásmódját, amely során egy belső, szakmai háttérbeszélgetésről készített, megvágott videofelvételt a jelenlévők előzetes tájékoztatása és jóváhagyása nélkül nyilvánosságra hozott.
A közleményben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasította azokat a valótlan állításokat, amelyek az egyes vasútfejlesztési projektekkel kapcsolatban a felvételen és a sajtóban elhangzottak, és pusztán pártpolitikai érdekeket szolgálnak.
Az egyeztetésről készült videóban a szakértő arról is beszélt, hogy olyan vonalakat újítanak fel, amelyeknél nincs szükség a munkára.
A tárca azt kéri, hogy amennyiben bárki visszaélésről vagy jogszerűtlenségről szerez tudomást, tegye meg a szükséges bejelentéseket az illetékes hatóságoknál.
Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára a MÁV Start Zrt. és a Közlekedéstudományi Intézet vezetőihez fordul annak érdekében, hogy vizsgálják ki az egyeztetés pontos körülményeit. A tárca a következő napokban megteszi az ügyben indokolt jogi lépéseket - írja közleményében az NFM.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt