A támogatást a Budapest-Varsó nagysebességű vasút magyarországi szakasza és a Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között tervezett új vasúti összeköttetés környezetvédelmi munkarészeire fordítanák - derült ki a közleményből.
A közép-európai fővárosokat környezetkímélő módon összekapcsoló nagysebességű vasúti kapcsolat létrehozásáról már készül a megvalósíthatósági tanulmány. A létrejövő infrastruktúra kényelmes, gyors, egyéb közlekedési módokkal versenyképes összeköttetést teremthet Budapest, Pozsony, Prága és Varsó között, bekapcsolná a térséget a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba. Ennek megvalósíthatósági tanulmánya már készül.
A pályázatokat március végéig lehet benyújtani, a mintegy 290 millió eurónyi "visszahulló forrás" odaítéléséről nyáron dönthetnek az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői - tudatta az ITM.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni