A police.hu oldalon is megjelent összesítés szerint az akciót a fővárosi buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére indították, a rendőrség elmúlt időszakban szerzett tapasztalatai és a BKK jelzése alapján - írja az MTI.
A közlekedési rendőrök a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek. A rendőrök 81 esetben helyszíni bírságot, 7-ben szabálysértési feljelentést tettek a gépjárművezetők ellen. A járőröknek kétszer a szabálytalanul parkoló gépkocsik elszállítására is intézkedniük kellett.
Kapcsolódó
A buszsávot szabálytalanul használó járművezetők akadályozzák a menetrend szerint közlekedő autóbuszok és trolik haladását, ezzel sokszor indokolatlan fékezésre és sávváltásra kényszerítve a buszvezetőket.
Fajcsák Lajos, a BKK mobilitásmenedzsment-igazgatója azt közölte, 80 kilométernél is hosszabb buszsáv áll rendelkezésre a fővárosban. A több mint 200 járat 80 százaléka érinti a buszsávokat, amelyek napi több százezer utas gyorsabb eljutását segítik.
Az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Corvin-negyedig mintegy 5 perc, a Thököly úton a Bosnyák tértől a Keleti pályaudvarig akár 15 perc időnyereséget biztosítanak a buszsávok - fűzte hozzá, kiemelve, hogy ennyivel rövidül az autóbuszok menetideje, ha akadálytalanul tudnak a buszsávban közlekedni.
A BRFK az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain folyamatosan végzi, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedik - áll a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Döbbenetes drónfelvétel készült a hírhedt magyar "húszemeletesről"

Kismamák, figyelem: jön a csed extra

Donald Trump döntött: nyilvánosságra hozta a Kennedy-gyilkosság aktáit bő hat évtized elteltével

A vitatott árrésstop után közel kétharmadával csökkent az ára ennek a terméknek

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását
