A Politico című brüsszeli lap számolt be arról, hogy Baranyai Gábor alig néhány órát kapott csütörtök este, hogy az irodáját kiürítse, és végleg távozzon a brüsszeli magyar követségről. Mindez akkor történt, amikor Orbán Viktor épp energetikai ügyekről tárgyalt a többi tagállam vezetőjével - írja a lap.
Mivel Baranyaihoz tartoztak az energetikai kérdések is, felmerült, hogy a uniós csúcstalálkozóval lehet összefüggésben a felmentése. Péntek délelőtt több, a brüsszeli magyar ügyeket jól ismerő emberrel beszélt a 444.hu újságírója, és az derült ki, hogy ez a feltételezés téves volt. Baranyai gyors eltávolítása mögött inkább más okok lehetnek, és elküldésével már több mint egy hete megpróbálkozott az igazságügyi minisztérium.
Baranyai a lapnak csupán egyetlen mondatot kívánt nyilatkozni: “A kirúgásomat méltánytalan, jogellenes és indokolatlan eljárásnak tartom, és meg fogom támadni a rendelkezésemre álló minden jogi eszközzel.”
A lap információi szerint a 2020 óta Brüsszelben dolgozó nagykövetet már több mint egy hete rá akarták venni a közös megegyezéses távozásra, de Baranyai ezt nem fogadta el. A nagykövet több kollégájának is beszámolt erről.
Mivel szakmai munkáját nem érte kritika, ezért a kint dolgozó magyarok arra gondoltak, hogy Baranyait azért akarja távozásra bírni a kormányzat, mert úgy vélték Budapesten, hogy túlságosan kötődött Stelbaczky Tiborhoz.
Stelbaczky 2020-ban vette át a brüsszeli magyar követség vezetését, ő volt a Coreper II. nagykövet, ami az első számú pozíció a tagállamok nagykövetségein - mögöttük van a Coreper I., aki a második ember. Stelbaczky idén júniusban lemondott a posztjáról. Már akkor többen úgy vélekedtek, hogy Stelbaczky részben politikai okokból távozott, mert túlzásnak érezte a kormány konfrontatív EU-politikáját. Ez árnyat vetett Baranyai megítélésre is, “mert őt Stelbaczky hívta a képviseletre, régóta ismerték egymást, együtt dolgoztak 2010-2014-ben a külügyminisztériumban, csak akkor még Gábor volt a Tibor főnöke”.
Várhelyi Olivért sejtik a háttérben
Baranyai utódja a lap forrásai szerint az uniós bizottságnál dolgozó Molnár Katalin lesz, és általános vélekedés a brüsszeli magyar közösségben, hogy Várhelyi Olivér uniós magyar biztos szervezkedett az érdekében, aki már régóta igyekszik megfelelő álláshoz juttatni Molnárt. Az ügyről bővebben a 444-en olvashat.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)