Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese a Reuters konferenciáján szólalt fel a magyar államadósság helyzetéről. Elmondása szerint teljesülhet a csökkenő pálya (ő még a korábbi GDP-módszertan szerinti 79,4 százalékos rátától való csökkenést említette), amihez nem kell visszafogniuk a forintalapú államkötvények kibocsátását.
Ezt azért tehetik meg, mert a rövid lejáratú állampapírok tervezett értékesítését már visszafogták (a 3 és 12 hónapos diszonktkincstárjegyekből a korábbi 60+ milliárd helyett 40-50-et vonnak be az aukciókon.)
Az ÁKK második embere megerősítette azt a korábban már hangoztatott hír, miszerint jövőre nem lesz devizakötvény-kibocsátás. Elmondása szerint a lejáró papírokat majd forintalapon finanszírozzák. Úgy tűnik, hogy arra a felvetésre viszont nem reagált Borbély, hogy idén elképzelhető-e mégis ilyen kibocsájtás. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter ugyanis korábban úgy fogalmazott, hogy egy kedvező ajánlat esetén ez nem zárható ki.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető