A gazdaságfejlesztési miniszter rendelete szerint a 2023 év elején létrejött Magyar Bormarketing Ügynökség tulajdonosi jogait a kormányzat részéről a jövőben a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely gyakorolja. Egyelőre sokat nem lehet tudni az ügynökség feladatköréről, a céginformációs rendszer szerint a fő tevékenységei közé tartoznak majd konferenciák és kereskedelmi bemutatók szervezése és megvalósítása.
Nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosa már van területnek
2022 júliusában derült ki, hogy a közösségi bormarketing és a magyar bor népszerűsítésére irányuló kommunikációval összefüggő feladatok koordinálására Rókusfalvy Pált nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztossá nevezte ki a kormány. A döntés értelmében a korábbi műsorvezető és borász feladata lesz egy átfogó, a területre irányuló stratégia kidolgozása. Mindez mellet még az alábbi feladatok tartoznak a kormánybiztos hatáskörébe:
- felügyeli a szükséges piackutatások, piaci elemzések elkészítését,
- koordinálja a nemzeti forrásból megvalósuló bormarketing-tevékenységeket,
- irányítja a stratégia részét képező bormarketingprogramok végrehajtását,
- felügyeli a Magyar Bor (Wines of Hungary) mint közös márka használatát, elősegíti annak erősítését,
- közreműködik a közösségi bormarketinghez kapcsolódó, központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések előkészítésében és végrehajtásában,
- közreműködik a közösségi bormarketinget érintő kormányzati döntések előkészítésében és végrehajtásában,
- eredetvédelmi javaslatokat fogalmaz meg az ágazati szereplők részére.
A stratégia készül és forrás is van a megvalósításra
2022 novemberében egy szakmai rendezvényen jelentette be Rókusfalvy Pál, hogy hamarosan elkészül a bormarketing stratégia és ennek megvalósítására évi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a költségvetésből.
A feladat és a tét egyaránt óriási, de ilyen lehetőség sem volt még, a szőlő-bor ágazat marketingje ekkora segítséget nem kapott korábban. Az ország adottságai kedvezőek, a magyar borászok kiválóak, boraik világszínvonalúak, ki kell tehát használni a lehetőségeket, és az eredmény nem marad el
–mondta a rendezvényen a kormánybiztos.
Rókusfalvy Pál abban bízik, hogy a költségvetési támogatás hatékonyan felhasználásával erősödhet a magyar bor nemzetközi elismertsége, így a jelenleginél sokkal magasabb áron lehet majd külföldön eladni.
A sikerhez együttműködésre, a magyar borközösség támogató összefogására ugyancsak szükség lesz, és nagyon sok fog múlni a fiatalokon is, hiszen a változásoknak mindig ők a kezdeményezői.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Máris megfeneklett a mesterterv? Cáfolja Vitézy Dávidot a MOHU Rákosrendező ügyében

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Ezzel a korosztállyal szóba sem állnak a bankok, gondolni sem nagyon mernek a támogatásra

A vámkivető Trump egyvalamivel nem számolt Mexikóban: a kartellel

Feketelistára tette Kína a két közkedvelt amerikai márkát, Trump keze is benne van a dologban
