Ahogy korábban megírtuk, két éve, 2017-ben még kevesebb mint 25 ezer vendégmunkás érkezett az országba, ám tavaly megközelítette a számuk a 61 ezret. Idén ennek több mint 80 százaléka már augusztus végéig összejött. A nyolcadik hónappal bezárólag ugyanis közel 50 ezer külföldi kért munkavállalási céllal tartózkodási engedélyt a magyar hatóságtól. Az ilyen gazdasági célú bevándorlás oka első sorban a munkaerőhiány, amelyet a kormány főleg az ukrán és a szerb dolgozók beutaztatásával kívánt megoldani.
"A Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb pontja lépett életbe a kormány döntésének értelmében, az önkormányzatok és gazdasági társaságaik mellett a jövőben a vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére vagy felújítására" - mondta az MTI-nek Varga Mihály, pénzügyminiszter.
A program megvalósítására 5 milliárd forintot adnak, amely a tárcavezető szerint egyszerre segíti a munkavállalókat és a vállalkozásokat, könnyíti a dolgozók mobilitását, a vállalkozásoknak pedig biztosítja a fejlődéshez szükséges munkaerőt. A program eddig 24 munkásszállás építéséhez és felújításához járult hozzá több mint 10 milliárd forinttal, amellyel napi mintegy 3700 fő elszállásolása vált lehetővé. Eddig a helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részesülhettek támogatásban munkásszállások építéséhez vagy felújításához.
A kormány a program kibővítésével októbertől a gazdasági társaságoknak regionális beruházási támogatásként biztosítja a szükséges támogatást munkásszállók létrehozásához. Ez azt jelenti, hogy az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl régiókban 50 százalék, a Közép-Dunántúl régióban 35 százalék, a Nyugat-Dunántúl régióban 25 százalék lesz a támogatás mértéke - ismertette a miniszter.
Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy amennyiben kisvállalkozás alakít ki munkásszállót, esetükben további 20 százalékkal, középvállalkozások beruházásai esetén pedig 10 százalékkal növelhető a támogatás mértéke, így az akár a 70 százalékot is elérheti.
A program keretében legalább 80 fő elszállásolására alkalmas munkásszállás létesíthető, a támogatásból az építési és felújítási költségek, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A támogatásban részesülőnek vállalnia kell, hogy a létesítményt legalább 10 éven keresztül üzemelteti.
A kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be, gazdasági társaságok esetén a beruházás megvalósításának tervezett helyszíne; helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás esetén pedig a székhely szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatalhoz. A részletes feltételekről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a www.kormany.hu honlapon közzétett program útmutató nyújt majd tájékoztatást.
Ahogy arról a Napi.hu részletesen beszámolt, a vendégmunkásokkal való együttélés sok városban okozott feszültségeket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Büntetni kezdett a magyar nyugdíjrendszer és jövőre fog igazán!

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott
