Hamar megszüntették a kormánytisztviselőknek járó extrabért, még azelőtt, hogy bárki is kapott volna belőle – írja a Telex a Magyar Közlönyre hivatkozva.
Az „álláshelyi elismerést” még 2018-ban vezette be a kormány a közszférában dolgozóknak. A juttatás első lépcsője öt év után következett volna, ezt azonban meg sem élte a törvény, mert már júliusban visszavonták.
A terv szerint öt- és tíz év után háromhavi, 15-20 évért hathavi, 25-30 évét kilenchavi, míg
35 év szolgálatban töltött időért két évi bért kaptak volna a dolgozók.
Az első utalásnak 2024 márciusában kellett volna megérkeznie, de a Közlönyben írtak alapján a dolgozók nem számíthatnak rá.
Tíz év konjunktúra is kevés volt
A lap szerint többen csak azért dolgoztak a közigazgatásban, hogy ezt az extrabért megkapják, hiszen hiába követeltek béremelést, azt nem kapták meg. A közszférában dolgozók béremeléséről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta egy Kormányinfón, akkor lehetséges, ha „jobb idők jönnek”.
A Telex megkérdezte a kormányt, miért vezették ki a béren felüli juttatást, de nem kaptak rá választ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton