A Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset kiindulópontja az, amikor a bérlő és a bérbeadó megállapodott a következőkben: a bérlő bérbe veszi a lerobbant benzinkutat 20 évre, de mindenek előtt felújítja azt. A felújítás része volt, hogy a területen teljes talajcserét végez. A szerződés úgy szólt, hogy a bérleti idő végén a bérlő semminemű kártalanításra nem tarthat igényt és csak azt viheti el, amihez szerelés nem szükséges.
Az első problémát a környezetvédelmi hatóság jelentette, amely csak 10 évre engedélyezte a bérletet. A felek új szerződést kötöttek, de ez csak annyiban különbözött az elsőtől, hogy a bérleti idő 20 év helyett 10 év lett. A szerződésben szerepelt az is, hogy a bérlő továbbadhatja a bérleti jogot, de csak az abban foglalt feltételekkel.
A bérlő 5 év után pénzzavarba került és továbbadta a bérleti jogot egy másik cégnek. Amikor lejárt a 10 év, az új bérlő követeléssel állt elő: ő (illetve a jogelődje) ráépítéssel tulajdonjogot szerzett a benzinkút felépítményére, továbbá jogalap nélküli gazdagodás címén 250 millió forintot követelt a bérbeadótól. Miután az utóbbi nem fizetett, per lett a vitából.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a kerestet elutasította. Megállapította, hogy a peres felek között határozott idejű helyiségbérleti szerződés jött létre. Így a megállapodásuk az irányadó arra, hogy a beruházás költségeit melyik fél, milyen feltételekkel viseli. A szerződésben pedig az szerepelt, hogy a bérlet lejártakor a bérlő nem követelhet semmit a bérbeadótól.
A másodfokú bíróság jóváhagyta az elsőfokú ítéletet. A határozatában kiemelte, hogy a szerződésben - amelyet a jogelődje kötött és ő az alapján lépett a helyébe - a bérlő a továbbműködéshez szükséges teljes felújítást a saját költségén vállalta, és amennyiben a bérleti idő lejárta előtt a bérbeadó érdekkörében felmerült okból nem szűnik meg a bérleti jogviszony, a bérlő felújítási, korszerűsítési költségeire, értéknövelő beruházásai ellenértékére nem tarthat igényt.
A bérlő ebbe sem nyugodott bele és felülvizsgálatot kért a Kúriától, amely jóváhagyta a korábbi ítéleteket.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Amerika most átírhatja a pénzügyi világrendet

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!
