Az inflációs sokkban egyre többen csatlakoznak az értékpapírszámla-nyitási hullámhoz. Amellett, hogy a magyar lakosság megszünteti nem kamatozó lekötetlen betétállományát, a készpénzt kevésbé preferálja.

A folyószámlabetétekből 2022 áprilisa óta ezer milliárd forintos nagyságrendben ment ki pénz, az idei első negyedévben már a készpénzállomány is csökkent, csaknem 150 milliárd forintnyi készpénzt forgattak át másba a magyar háztartások.

 

Szaladjunk inflációkövető állampapírt venni, ettől a naptól rosszabb feltételekkel tehetjük

Közleményt adott ki az AKK, melyben jelzik, hogy napokon belül megszűnik a most vásárolható inflációkövető állampapírok értékesítése, és egy másik sorozat jön helyettük. Számításaink szerint a most vásárolható sorozatok kedvezőbbek. Bővebben >>>

Sok még a romlásra ítélt, elhanyagolt pénz

Az RTL összefoglalója szerint van még parkolópályára állított pénz bőven, amit érdemes megvédeni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint

  • március végén a háztartásoknál 6600 milliárd forintnyi készpénz volt, ami háztartásonként átlagosan 1,6 millió forintnál is többet jelent, emellett
  • lekötetlenül állt a bankszámlákon bő 10 ezer milliárd forint,
  • ebből következik, hogy egy átlagos háztartás 4 millió forinttal rendelkezik, amire nem kap kamatot.

Ez az összeg egy év múlva nagyjából 3,3 millió forintot ér majd.

A kormány főleg az állampapírra beszéli rá az embereket, hogyha befektetésről van szó. Az erről szóló kötelező felvilágosító levelet ősszel küldik ki a bankok az ügyfeleiknek.

 

Rákaptak a magyarok az ingyenes értékpapírszámlára

Rekordot döntött az állampapírt újonnan vásárlók száma Magyarországon. Már több mint 800 ezer ügyfél rendelkezik ingyenes értékpapírszámlával a Magyar Államkincstárnál. Bővebben >>>

Önmagában is sokkoló inflációs adatok

Az inflációs adatok sokak számára önmagukban is elég meggyőzőek voltak ahhoz, hogy értékpapírszámlát nyissanak.

  • 2023 első félévében rekord mértékben, 140 ezer fővel nőtt a Magyar Államkincstárban értékpapírszámlát vezető ügyfelek száma.
  • Már 800 ezernél is több értékpapírszámlát vezet a kincstár,
  • ebből 480 ezren a felnőtt lakossági ügyfélkör állampapírjai vannak,
  • a maradék 320 ezer pedig úgynevezett Start-számla, amin Babakötvény van a 18 év alatti gyerekek számára.
  • A kincstárban lévő lakossági számlákon lévő állampapírok állománya júliusra elérte az 5700 milliárd forintot.

Csak az idei első negyedévben majdnem 50 ezer új értékpapírszámlát nyitottak a befektetési szolgáltatóknál.

A bankoknál és brókercégeknél is sorra nyílnak az értékpapírszámlák. A jegybank adatai szerint március végén már 1,98 millió ügyfélnek volt értékpapírszámlája Magyarországon a nem természetes személyekkel együtt, de a számlák többsége magánszemélyé.

Dől a lé az értékpapírszámlákra

A több százezer frissen nyitott értékpapírszámlára csak úgy ömlik a pénz.

 

  • 2020-ban csaknem 1300 milliárd,
  • 2021-ben majdnem 1400 milliárd,
  • tavaly megközelítőleg 1650 milliárd forintnyi nettó értékpapír-vásárlást mért a háztartásoknál az MNB,
  • az idén pedig csak január és május között több mint 2100 milliárd forintnyi friss pénzből vásároltak valamilyen értékpapírt a kisbefektetők.

 

Aki egyszer kipróbálta az értékpapír-vásárlást, az az adatok alapján tudatos, aktív befektetővé válik a RTL cikke szerint.