A tárca szerint a „magyarok által elutasított szankciók és a háború gazdasági hatásai” egyre inkább éreztetik hatásukat. A vállalatok nehéz helyzetbe kerültek, az energiaárak, az alapanyagárak és az infláció is az egekbe szöktek, a kitermelhetetlen magasságú kamatok miatt pedig a hitelpiac befagyása fenyeget. Egészséges hitelezés nélkül azonban nincs fenntartható gazdasági növekedés. 2023-ban a recesszió elkerülése, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében ezért tovább bővül a gazdasági védvonal. A kormány létrehozza a Baross Gábor Újraiparosítási hitelprogramot (BGH), melynek köszönhetően Magyarországon a valaha volt egyik legnagyobb, 700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul meg 2023. februártól – jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Ezzel a kormány 2023-ban már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya (SZKP) programokon keresztül.
A programot lebonyolító Eximbank a vállalatok számára nem csupán export-, hanem valamennyi célra felhasználható forint és euró alapú hitelt nyújt, így beruházási- és forgóeszközhitel is elérhető. A vállalatok méretmegkötés nélkül vehetik fel a hiteleket, így a kis- és középvállalatok mellett a nagyvállalatok is hozzáférnek a kedvezményes hitelekhez. A források a hitel méretétől függően kereskedelmi bankokon, vagy közvetlenül az Eximbankon keresztül érhetők el, de minden hitelfelvétel mögött az Eximbank által biztosított forrás áll majd – ismertette a GFM.
A program rendkívüli segítséget jelent a vállalkozásoknak abban, hogy a jelenlegi magas kamatkörnyezetben is olcsó forrásokhoz jussanak, valamint lehetőséget biztosít, hogy a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjában korábban felvett, 2023 során nagy összegben lejáró hiteleiket refinanszírozhassák. Ezek lejáratával a vállalati hitelek refinanszírozási kockázata jelentősen megnő, mivel a korábbi alacsony, 2,5 százalékos kamatszintekkel szemben a magyar vállalatok 20 százalék feletti hitelkamatokkal szembesülnek, ezzel pedig a hitelfelvételeik ellehetetlenülnek. A Baross Gábor Újraiparosítási hitelprogram hiteltermékei azonban rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix kamat mellett lesznek elérhetők, forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében jellemzően legfeljebb 3,5 százalékos szinten. A program ráadásul az energiahatékonyságot javító beruházásokhoz még ennél is kedvezőbb kamatokat kínál – közölte a minisztérium.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Európa visszafojtott lélegzettel várja, melyik irányba fordulnak a lengyelek

Budapest a csőd szélére került, Tarlós István meg is nevezte a felelőst

Egyre nagyobb a gond Hévízen – a megoldás pedig nem nagyon érkezik

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Így mentené meg Parajdot az új román elnök

Egy doboz cigaretta hozta el az első magyar bankkártyát
Valami nagyon nincs rendben Elon Muskkal – de senki sem meri kimondani, mi az
