A Belügyminisztérium szerint 2020-ban 150 ezerre csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma - közölte a főosztályvezető az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén. Hozzátette, hogy - az eddig működő programtípusok mellett - új tevékenységekre, valamint a kis méretekben hatékony programok kiterjesztésére is szükség van a közfoglalkoztatottak támogatása érdekében.
A Start-munkaerőprogram idén felhasználható előirányzata 325 milliárd forint. Hangsúlyozta továbbá, hogy a közfoglalkoztatás nem cél, hanem foglalkoztatáspolitikai eszköz, amellyel szemben elsőbbséget kell élveznie a nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásnak, ezért a közfoglalkoztatásban dolgozók továbbjutását a nyílt munkaerőpiacra a kormány eddig is számos intézkedéssel (elhelyezkedési juttatás, munkavédelmi akcióterv, megváltozott munkaképességűek támogatása) segítette. (Nagyon válogatósak a magyar cégvezetők - egyre égetőbb a probléma.)
A legfontosabb programok idén a járási startmunka (95 milliárd forint, 74 ezer közfoglalkoztatott), az országos közfoglalkoztatási programok (43 milliárd forint, 36 ezer közfoglalkoztatott) és a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás (70 milliárd forint, 65 ezer közfoglalkoztatott) lesznek, emellett számos egyéb - többek között útépítéshez, szociális ellátáshoz, mezőgazdasághoz kapcsolódó - program is indul. A BM főosztályvezetője szerint erősíteni kívánják a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezeteket is, foglalkoztatási képességük növelését ezért a Fókusz pályázati program keretében további támogatásokkal segítik.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol