Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok indulnak az M1-es autópályán több szakaszon.
A portál felsorolása szerint:
- Március 12-én: a 46-os és a 60-as kilométerek között a Hegyeshalom felé vezető oldal bicskei szakaszán,
- Március 19. és 22. között a 68-69-es kilométerek között előreláthatólag 3 napi lesz,
- Március 23-tól a 68-as kilométertől a 105-ös kilométerig hétköznaponként 7 és 19 óra között javítják az utat. A munkálatokat ekkor már mozgó terelések mellett végzik, időjárástól függően két héten keresztül.
Azt pedig már az MTI teszi hozzá, hogy a beruházás előreláthatóan 4-5 hónapot vesz majd igénybe, ennek pontos ütemezéséről a társaság később ad tájékoztatást.
Éokális javítási munkákat is folyamatosan végeznek a cég szakemberei: szerdán a Hegyeshalom felé vezető oldalon Bicske és Tatabánya között, a 39-es és az 50-es kilométerszelvények között folyik munkavégzés, és lesznek korlátozások.
A fotó illusztráció, forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető