A kormány egy 2009-ben hozott rendelete eddig meghatározta, hogy a gépjármű piaci értékének mekkora hányada finanszírozható. Forint alapon ez a hitelnél legfeljebb 75, míg a pénzügyi lízingnél 80 százalék lehet, devizában jóval szigorúbbak a szabályok. A 75 százalékos mértéken nem változtat az MNB rendelete sem.
Az új jegybanki szabályok azonban előírnak egy másik mutatót, a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) is. Ezt minden új, 200 ezer forintot meghaladó hitel (fogyasztási hitel, jelzáloghitel, gépjárműhitel stb.) felvételekor vizsgálni kell. A mutatóban az új hitel terhei mellett figyelembe kell venni minden fennálló hitelhez kapcsolódó törlesztési terhet, rendelkezésre álló jövedelemként pedig csak az igazolt, legális nettó jövedelem (munkabér, nyugdíj, családi pótlék stb.) számítható be. A 2015. január 1. után felvett új forinthitelek esetében a JTM nem haladhatja meg az 50 százalékot, a magas jövedelmű ügyfelek esetében (400 ezer forint nettó jövedelem, vagy afelett) pedig a 60 százalékot.
Az euróban és egyéb devizában felvett új hitelekre vonatkozóan sokkal szigorúbbak a JTM korlátok: 25 és 10 százalék, illetve a magas jövedelmű ügyfelek esetében 30 és 15 százalék.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart