Eddig a Mentőszolgálat biztosította a teszteket azoknak, akik nem tudtak eljutni valamelyik központi tesztelő helyre. A kórházi főigazgatóság új lépése azt jelenti, hogy valószínúleg ezt a feladatot a háziorvosoknak kell majd elvégezni, kimenniük a betegekhez, ha felmerül a Covid-gyanú és tesztelni - mondta Kunetz Zsombor orvos az RTL Híradónak.
A híradónak nyilatkozó háziorvos szerint nem volt váratlan a döntés. Orvosszakmailag ez korrekt lépés - mondta Késmárky András háziorvos -, hisz túl vagyunk már több járványhullámon, most épp kettő között vagyunk, ha lesz következő hullám. A tesztelés jelentős kapacitást foglalt le az OMSZ munkájából.
A tesztelés plusz teher volt a mentőknek.
Az OMSZ annyit közölt, hogy a kapacitásaikat újra az alaptevékenységre fordíthatják. A mintavételt ezután az arra illetékes szolgáltatók végzik el.
Az új koronavírus-fertőzöttek száma az ünnepek előtti napokban tovább csökkent.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap