Olyan mértékben szenvedtek minőségromlást az ősszel étkezési almaként a hűtőházakba tárolt gyümölcsök, hogy - kármentés gyanánt -Magyarországon is újraindultak a léüzemek, de az árak az őszihez hasonlóan a mélyben vannak - kezdi cikkét a lap, amelyből kiderül, hogy a problémának több gyökere is van: az egész európai piac telített almával, az áruházláncoknál kicsi rá a kereslet, míg az ősszel betárolt étkezési alma 10-30 százalék veszteséggel tárolható ki, olyan mértékű a romlás, a héj- és a húsbarnulás.
A szokásosnál viszont nagyobb mennyiség van a hűtőházakban, amiből néhány tízezer tonnának nem látszik a piaca - mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Az európai piac telítettsége miatt a megszokott belföldi értékesítési csatornákon kívül más levezetési lehetőség nincs. Ott viszont csak akciókban kelnek a gyümölcsök, nagyon nyomott áron.
Azok a termelők pedig, akik nem rendelkeznek áruházlánci beszállítási lehetőséggel, a léüzemeknek próbálják eladni az almát, de csak az értékesítési hajlandóság alsó határáig lenyomott, kilogrammonkénti nettó 40-60 forintos áron tudják értékesíteni. Valamint súlyosbító tényező a már említett nagy arányú minőségromlás is.
A lap idézi a World Apple & Pear Association adatait, amelyek szerint február elején még több mint 1,2 millió tonna étkezési alma volt a lengyel hűtőtárolókban, miközben tavaly ugyanekkor 660 ezer tonnás készlet volt raktáron. A teljes európai raktárkészlet 3,82 millió tonna volt február elején, míg egy évvel korábban csak mintegy 2,4 millió tonna étkezési alma volt a hűtőkamrákban.
A hazai burgonyapiac is válság közeli helyzetben van.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat