Az 50. Műegyetemi Állásbörzét eredetileg 2020. március 18-19. között rendezték volna megrendezésre. Az új időpontról a szervezők a későbbiekben adnak majd tájékoztatást - közölték a szervezők.
Annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány elterjedtsége minimalizálható legyen, a tömegrendezvények szervezőire is fokozott felelősség hárul, hiszen a fertőzésveszélyt a legkörültekintőbb óvintézkedésekkel sem lehet teljesen kizárni.
Kapcsolódó
A fokozott felelősségvállalás jegyében szerte a világban számos - olykor kiemelten nagy közérdeklődésre számot tartó, a média érdeklődésének is homlokterébe tartozó - rendezvényeket törölnek a szervezők, még abban az esetben is, ha az minden érintett számára kellemetlenséggel, vagy akár anyagi vesztességgel is jár.
"A felelősségteljes, preventív hozzáállást a Műegyetemi Állásbörze szervezősége is teljes mértékben támogatja, figyelemmel azon tényre, hogy álláspontunk szerint bármely gazdasági érdek az emberi egészséget, illetve életet potenciálisan veszélyeztető helyzettel semmilyen formában nem konkurálhat.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetősége és a Szervezők meghozták azon - központi kormányzat és számos, egyebek mellett az Állásbörze egyéb résztvevői által is előzetesen javasolt, illetve támogatott - felelősségteljes döntést, amelynek értelmében a tavaszi Műegyetemi Állásbörze megrendezését elhalasztjuk" - mondta Németh Ádám, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezetője.
Koronavírus
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban