A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Miskolcon és környékén szombatonként megjelenő hetilapnak adott interjújában emlékeztetett arra, hogy az államreform bizottság készített egy tervet arra, hogyan lehet a magyar városokat bevonni a központi kormányzati munkába. Mint mondta: egészen biztos, hogy a város logisztikai, gazdasági szempontból alkalmas arra, hogy kiemelt állami intézménynek adjon otthont.
Miskolc nagyon nehéz helyzetből állt fel, ami elismerést érdemel. Az, hogy a leszakadás helyett ma már arról beszélhetünk, hogy a város kormányzati helyszínné is válhat, jól mutatja, hogyan viszonyul a kormány Miskolchoz...- mondta Lázár János.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap