Felsőfokú szaktanfolyami képesítéssel, 58 évesen, 35 évnyi szakmai tapasztalattal a háta mögött egy középfokú végzettségű pályakezdő bérét kapja az a könyvtári dolgozó, aki a méltatlan helyzetet megelégelve tavaly novemberben a munkaügyi bírósághoz fordult. Az ítéletben a bíróság alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett az ügyben. Az indoklás szerint ugyanis az illetménytábla eredeti célja a differenciálás, a közalkalmazotti pályán való előmeneteli lehetőség biztosítása így nem valósul meg, ez a funkcióvesztés pedig alaptörvény-ellenes helyzetet eredményez - írja a Népszava.
A bértábla kiegyensúlyozatlanságát a lap szerint az adja, hogy annak alapilletményei tehát 10 éve változatlanok, a minimálbért és a garantált bérminimumot viszont az utóbbi két évben jelentősen megemelték. Ettől egymásra csúsztak a fizetések. Jelenleg a közalkalmazotti bértábla fizetési fokozatainak 71 százalékában alacsonyabbak az alapilletmények, mint a minimálbér vagy a garantált bérminimum.
Kapcsolódó
Mutatja ezt a a bírósághoz forduló dolgozó esete is, aki kérve a bérminimumot januártól 55 232 forinttal kiegészített fizetést kapott, az így lett 180 500 forint. Csakhogy az intézetben dolgozó munkatársainak 77 százaléka is ugyanennyit kap, még azok is, akik néhány éve doktori fokozatot szereztek. Tehát láthatóan nem érvényesül a fizetési differenciálás.
A fotó forrása: Napi.hu.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra