A több mint négyszeres forrásmennyiségnek köszönhetően minden sikeres pályázó megkapja a 25-45 ezer forint közötti támogatást az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzéséhez.
A pályázatok elbírálása a végéhez közeledik, várhatóan karácsonyig lezárul, a döntésekről minden pályázó e-mailes értesítést kap - mondta Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár. A keretösszeg megemelésével több mint 61 ezer magyar család cserélheti le háztartási gépeit, ezáltal további 12-20 ezer forinttal csökkenhetnek a háztartások éves rezsikiadásai - írja közleményében a szaktárca. (Építkezik, korszerűsít? Erre számítson a kazánpiacon.)
Kapcsolódó
Az államtitkár az Otthon Melege Program másik két, párhuzamosan zajló alprogramja kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a támogatói okirattal rendelkező pályázó a beruházást már elvégezte, és most benyújtja a kiírásnak megfelelő, hiánytalan elszámolását, akkor az elnyert támogatási összeget még idén kifizetik neki. A 2017-ben fűtési rendszerek korszerűsítésére és a gázkonvektorok cseréjére elindított alprogramokra összesen mintegy 5 ezer pályázat érkezett be. A megtakarítás éves összege korszerű gázkonvektor beszerzése esetén közel 50 ezer forint lehet, egy kazáncserével pedig elérheti a 100 ezer forintot.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is